szobrász, grafikus
Óvodás koromban kezdtem a rajzolást: megszólalni nemigen akartam, viszont mindenki elképedt, hogy térben rajzoltam. Budapesten végeztem a Képzőn. Itt adódott egy kis bonyodalom. Közvetlen a leadás előtt ugyanis egy taxiban felejtettem a diplomamunkám, egyetlen napom maradt, hogy újra elkészítsem az egészet, de sikerült.
Minden technikát igyekeztem kipróbálni. Egyszer például kifaragtam egy fejet ytongból. Viaszszobrot is készítettem. Nagyon szeretem a pittkrétát.
Imádok csak úgy leülni valahová, behúzódni egy sarokba és rajzolgatni az embereket, amit épp látok. A pillanatok a fontosak.
Színészházban is éltem egy darabig Kaposváron, egyszerűen érdekelt a rendezés, az, hogy hogyan zajlik az alkotói folyamat. A színészetet is kipróbáltam. Sokat olvasok. A kedvenc íróm Hrabal, aki könyvzúzdában dolgozva írt nagyon szép könyveket.
Felnőttként hat éven át tanítottam művészettörténetet és ábrázoló geometriát középiskolásoknak. Mindig zenére rajzoltunk, Chopin volt a kedvencem. Mindenkinek ötöst adtam, nálam nem volt négyes. Számon is kértek ezzel kapcsolatban: Mónika, nálad mindenki zseni? Igen!
Sosem választottam a könnyebb utat. A nehezebb sokkal könnyebb, mert az te vagy!
Most 57 éves vagyok, és úgy érzem, most jött el az én időm. Az élet most kezdődik számomra!
szöveg: Mánfai Melinda
fotó: Román Péter
